Metzger János gyógymasszőr weboldala

"Legalább annyit tégy magadért is, mint amennyit másokért teszel!" (Mezger János)
MENÜ

13.jpgAkik rendszeresen járnak masszőrhöz és/vagy tisztában vannak a masszázs jótékony hatásaival, azok nyugodtan átugorhatják ezt a fejezetet!

 

Sajnos hazánkban még nem alakult ki az a fajta masszázskultúra, ami már nyugaton egyre nagyobb tért hódít. (A nagyon „keletit” – gondolok itt elsősorban Japánra és Kínára – meg sem említem összehasonlításul, mert attól még fényévekre vagyunk.) Látható már ugyan némi fejlődés e téren nálunk is, de még mindig van mit fejlődni. Ennek nyilván több oka is lehet: véleményem szerint az egyik ok az emberek bizonyos fokú tájékozatlansága és persze a tájékoztatás hiánya is, mert legtöbbjüknek fogalma sincs, hogy mi is az a masszázs, és mire is jó egyáltalán? Ezen próbálok az alábbiakban segíteni.

 

Sokan még abban a tévhitben élnek, hogy a masszázs egyfajta szexuális szolgáltatás, és e szó hallatán inkább a régi idők Emanuelle filmjei jutnak az eszükbe, az akkor még hamvas Sylvia Kristel főszereplésével, minthogy az egészségügyre, illetve a gyógyászatra gondolnának. Persze létezik a masszázsnak egyfajta „erotikus” változata is, de azt közel sem sorolnám a gyógyászati célú kezelések körébe.

 

Ennek ellenére kétségtelen tény, hogy a legtöbb masszázsfajta meglehetősen intim kapcsolatot jelent a páciens és a masszőr között, mivel nem elég hogy egy „idegen” ember előtt fedetlen testrészekkel kell mutatkoznunk, hanem ráadásul ő még meg is érint minket, sőt hosszasan „matat” különböző testrészeinken. Ez igaz, de biztosíthatok mindenkit, hogy az iskolai képzés során – a gyakorlati fogások oktatásakor – külön fejezetet szenteltek a páciens intimitásának maximális tiszteletben tartására, ezáltal a kiszolgáltatottság érzés minimalizására. Ezt itt nem is kívánom tovább részletezni, de természetesen akinek kérdései, vagy kételyei vannak, annak külön szívesen válaszolok.

 

14.jpgEgy kicsit elkanyarodtam az alap gondolattól, de a legtöbb masszőrrel ellentétben, én lényegesnek tartottam erről is egy-két szót írni.

 

Visszatérve, nézzük először mi is az a masszázs?

 

A masszázs nem egy új keletű gyógyászati forma, egészségjavító hatását az emberiség az ősidők óta ismeri. Ázsiában és Európa számos országában is több ezer éves múltra tekint vissza a masszázs irodalma, sőt van ahol – mint kiegészítő gyógykezelés – enélkül el sem képzelhető a hagyományos orvoslás.

Véleményem szerint bizonyos mértékig genetikailag is hordozzuk a masszírozással való (ön)gyógyítás ismeretét és szükségességét. Gondoljunk csak bele, ha például meghúzzuk a derekunkat önkénytelenül is odanyúlunk és egy kicsit megmasszírozzuk, vagy ha fáj a fejünk azt is masszírozzuk nemde?! Vagy, mit csinál a szülő ha a kisgyereke hasfájásról panaszkodik? Igen, megsimogatja, finoman megmasszírozza a fájós pocikát, és ezek nem is tanult, hanem önkéntelen fogások. Nem is bizonygatom tovább, hogy a masszázsnak gyógyító ereje van, és ez még akkor is igaz, ha a masszírozást mindenféle előtanulmányok nélkül „amatőr szinten” végezzük, akár magunkon akár másokon.

 

Azért a mai masszőrképzés nem csak a „genetikailag” örökölt és az oktatók által tapasztalt fogásokra épít, hanem a történelem során mindig voltak olyan emberek, akik az egyes gyógyító fogásokat összegyűjtötték, továbbfejlesztették, rendszerezték, és kialakították a különböző ma is alkalmazott masszázsnemeket. Itt nálunk Európában a legelterjedtebb masszázsforma a svédmasszázs, melyet egy svéd vívómester (Pehr Henrik Ling /1776–1839/) fejlesztett ki, és ez képezi az alapját a különféle gyógymasszázs típusoknak is. Erről bővebben aSvédmasszázs” menüpont alatt olvashatnak!

 

15.jpgÉs most nézzük át hogyan működik és mi mindenre jó a masszázs?

 

A masszázs során szervezetünkben több folyamat (fizikai, biokémiai, hormonális, stb) is elindul, melyek részletezésétől eltekintenék, mert aligha hiszem, hogy az átlag olvasó sokat értene belőle. Általánosságban viszont elmondhatom, hogy a masszázs – többek között – jótékony hatással van a szívfrekvencia (pulzusszám) normalizálására, a vérnyomás szabályozására, a légzés optimalizálására, a test hőmérsékletének emelésére, az izmok teljesítményének, valamint a szervezet fizikai és pszichés állapotának javítására, a belső szervek működésére, továbbá segít a betegségek kialakulásának megelőzésében, a jó közérzet kialakításában és a testi-lelki harmónia megteremtésében! Egyszóval majdnem minden egyes porcikánkra pozitív hatással van!

Még azt is ki lehet jelenteni – sok más gyógykezeléssel ellentétben –, hogy a masszázs már az első alkalom után is érezhetően kifejti jótékony hatását, de azért az mégse várjuk el, hogy az évek, vagy évtizedek alatt a rossz testtartás, az egyoldalú munkavégzés, vagy valamilyen betegség következtében kialakult izomcsomóktól, „betokosodott” izomkötegektől, letapadt inaktól, illetve más, hosszú ideje fennálló krónikus betegségektől egyetlen kezelés alkalmával megszabadulunk! Ez esetben legyünk egy kicsit türelemmel, egy kúraszerű kezeléssorozat biztosan meghozza az elvárt hatást.

 

Persze a leírtakkal NEM arra próbálok célozni, hogy például szívritmuszavar esetén a kardiológus HELYETT a masszőrt keressük fel, HANEM arra, hogy ha már túl vagyunk a kardiológuson, akkor az orvos egyetértése esetén, vagy javaslatára, gyógyulásunk felgyorsítása érdekében mehetünk a masszőrhöz is KIEGÉSZÍTŐ kezelésre.

 

Végezetül szeretném külön kiemelni a masszázsnak az idegrendszerre gyakorolt hatását! Úgy gondolom, hogy semelyikünk életvitele sem mentes a „stressz” valamilyen formájától. Vagy a munkahelyen, vagy a családban, vagy bármilyen más szituációban kerülhetünk – és sajnos kerülünk is – stresszes helyzetekbe, mondhatni végigkíséri egész életünket. Szervezetünk ezt bizonyos mértékben és ütemben képes ellensúlyozni, feldolgozni, de egy határ után be kell segítenünk neki, ha nem akarunk „idegösszeroppanást” kapni. Vagy úgy, hogy több időt adunk idegrendszerünknek a stressz okozta feszültség feldolgozására, és például elutazunk egy kis szabadságra mondjuk a Maldív-szigetekre, vagy úgy, hogy felgyorsítjuk a rendelkezésre álló regenerálódási időt valamilyen módszerrel. Itt szeretném megjegyezni, hogy sokan alternatív megoldásként helytelenül, valamilyen nyugtató gyógyszerkúrával, vagy alkohollal próbálják meg kezelni az idegrendszerüket, de ezt semmiképpen sem javaslom. Sajnos a Maldív-szigeteki „klímaterápia” igénybevétele nem sok embernek adatik meg, így marad a regenerálódási idő felgyorsítása. Erre is több módszer létezik, kinek-kinek ízlése és lehetősége szerint. Van aki egy kád forró vízre esküszik, van aki a futásra, van aki a csokoládéra és még sorolhatnám a végtelenség, mert szinte mindenkinél más-más módszer válik be. És itt szeretném felhívni a figyelmét a kedves olvasónak a masszázsra, ami tökéletesen alkalmas rövid idő alatt jelentősen csökkenteni a stressz okozta feszültséget is.

 

Ezen kívül számos panasszal, problémával és betegséggel fordulhatunk masszőrhöz, melyeket részletesen a „Mikor menjünk masszőrhöz” menüpont alatt találhatják, ugyanakkor azok a betegségek, illetve állapotok, melyek kizárják a masszázskezelést, a „Mikor ne menjünk masszőrhöz” menüpont alatt vannak felsorolva.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


 

Menü

Hírek

  • Változatlan árak!
    2013-01-21 06:09:15

    Tájékoztatom Önöket, hogy 2013-ban is a tavalyi árakon lehet igénybe venni szolgáltatásaimat!

  • Májusi akció!
    2012-05-04 06:26:58

    Ezúton tájékoztatom Önöket, hogy májusban a CELLULIT KEZELÉST (MEGELŐZÉST) 20% kedvezménnyel lehet igénybe venni!

    Jó egészséget kívánok

    Tisztelettel:

    Janimasszőr

  • Áprilisi akció!
    2012-04-07 16:57:08

    Ezúton tájékoztatom Önöket, hogy áprilisban a RELAX MASSZÁZS-t 20% kedvezménnyel lehet igénybe venni!

    Jó egészséget kívánok

    Tisztelettel:

    Janimasszőr

  • Márciusi akció!
    2012-03-06 19:24:38

    Ezúton tájékoztatom Önöket, hogy márciusban a CSOKOLÁDÉS MASSZÁZS-t 20% kedvezménnyel lehet igénybe venni!

    Jó egészséget kívánok

    Tisztelettel:

    Janimasszőr

  • Februári akció!
    2012-02-05 07:54:23

    Ezúton tájékoztatom Önöket, hogy februárban továbbra is BÉRLET VÁSÁR!! 20% kedvezménnyel lehet vásárolni mindenféle 5 alkalomra szóló bérletet (kivéve cellulit)!

    Jó egészséget kívánok

    Tisztelettel:

    Janimasszőr

  • Januári AKCIÓ!
    2012-01-04 20:48:38

    Ezúton tájékoztatom Önöket, hogy januárban  BÉRLET VÁSÁR!! 20% kedvezménnyel lehet vásárolni mindenféle 5 alkalomra szóló bérletet (kivéve cellulit)! Kedje az évet egy masszázskúrával!

    Jó egészséget kívánok

    Tisztelettel:

    Janimasszőr

  • Ajándékutalvány
    2011-04-19 06:45:10

    Tisztelt Vendégeim!

    Ezúton tájékoztatom Önöket, hogy mostantól ajándékutalvány formájában is megrendelheti bármely kezelésemet, mellyel szeretteinek kedveskedhet valamely jeles ünnep alkalmából! Kérem tekintse meg a részletekért honlapomon az "Ajándékutalvány" menüpontot!

     

    Jó egészséget kívánok

    Tisztelettel:

    Janimasszőr

Asztali nézet